Adni és kapni - megfontolásra való

Kell-e papír? (együttélés vagy templomi esküvő?)

 Dr. Sípos Ete Álmos                 

Ezt a témát azért vettük fel a Fontos Kérdések sorába, mert úgy látjuk, hogy nemcsak a „nem keresztyén” világ fiai között, de a magukat vallásosnak ill. keresztyénnek tartó fiatalok és középkorúak között is egyre „természetesebb”, sőt, főként a protestáns gyülekezetek és egyházak közvéleménye előtt is egyre elfogadottabbá válik, a férfi és nő kapcsolatnak az a formája, amit a köznyelvben együttélésnek, együttlakásnak (konkubinátus) neveznek. Ennek a fajta együtt élésnek lényege az, hogy a kapcsolat jövőjére vonatkozó minden különösebb elkötelezettség vállalása nélkül tartósabban szexuális-, közös háztartást vezető-, és gyakran anyagi természetű kapcsolatra lép egy férfi és nő egymással. Az együttélés alapja – az érintettek jelentős többségének véleménye szerint – a kölcsönös szerelem, a szexuális harmónia és annak a szabadságnak kölcsönös elfogadása, hogy bármelyik fél, bármikor kiléphet ebből a kapcsolatból. Az együttélési kapcsolatok legnagyobb részét jellemzi még ezen kívül a gyermekvállalás erőteljes elutasítása is.

A férfi és nőkapcsolatnak ez a fajta szemlélete egyre inkább jellemzi, az un. posztmodern és hozzátenném, szekularizált, posztkeresztyén társadalmakat, melyeknek polgárai az emberi méltóságot és az emberi szabadságot úgy értelmezik, hogy meg kell szabadulni lehetőleg minden konvencionális, állami, és egyházi kötöttségtől és törvényes kötelezettségtől. Ezt igazolja az a jelenség is, hogy a posztmodern társadalmak polgárai egyre többet beszélnek az emberi jogokról, és egyre kevesebbet az emberi felelősségről és kötelezettségekről. (Más megfogalmazás szerint: jogom van úgy élni, ahogy nekem a legjobb és legkényelmesebb.)

Miközben az együtt élők közül sokan nemcsak autonóm emberi jogaikra, hanem anyagi nehézségekre is hivatkozva zárkóznak el a házasság-intézményétől, elkerülhetetlenül lelepleződik az a lelki-szellemi háttér is, amit praktikus ateizmusnak nevezhetünk, azaz az együtt élők számára nem tekintély a keresztyének Istene sem, Aki a Bibliában egyértelműen szól a házasság intézményéről és rendjéről is. S ezt azért nevezném praktikus ateizmusnak, mert az együtt élők nagyobbik része azt állítja, hogy ők hisznek Istenben, sőt sokan közülük valamelyik keresztyén felekezet hitét-gyakorló tagjainak vallják magukat.

Ha az együttélés szellemi-pszichológiai hátterét elemezzük (tehát nem hívő, Biblián tájékozódó keresztyénként), akkor is meg lehet állapítanunk a következőket.

- A marxizmus által, a kollektivizmus eszméjétől egy időre megrészegített milliók, a kollektivizmus eszméjéből kiábrándulva, a ló másik oldalára, az individualizmus mocsarába estek. Vagyis, a lényeg, az „én”, az individuum. Nem a másik!  A nép, a család, a közösség érdeke sem mérvadó többé. Ez a szemlélet eluralkodott a házassággal kapcsolatban is. Mivel az egyén, az „én” boldogsága, életélvezete a legfőbb cél, ezért nem kell az együttélésben semmiféle terhet felvállalni, sem elkötelezni magamat, hiszen ez a fajta lemondás kellemetlen és zavaró. Viszont lehet elvárni és kapni.

-  Azt is felfedezheti az elemző, hogy a házasság felvállalásával járó felelősséget azért sem akarja magára venni sok ember, mert valahol a lelke mélyén önbizalom hiánytól is szenved. Fél attól, hogy elkötelezettség esetén nem tud a házasság erkölcsi és anyagi feltételeinek eleget tenni. Ezt azért kell megértenünk, mert az Istennel való személyes hit-kapcsolat hiányában, az élet egyéb területein is sok-sok ember szenved az önbizalom hiányától. Pedig, ha tetszik valakinek, ha nem, úgy vagyunk megteremtve, hogy Isten nélkül olyanok vagyunk, mint a hal víz nélkül. Az igazi önbizalom ugyanis – csakis Isten bizalom lehet.

- Harmadik megállapításunk az, hogy korunk posztmodern embere annak a téves gondolatnak is rabja lett, hogy ha a házasság intézményétől elválasztja a szexet, akkor igazán szabad és boldog lehet. Ennek a gondolkodásnak viszont az lett a következménye, hogy a férfi-nő kapcsolat, biokémiai-hormon kapcsolattá degradálódott, ami ha valami oknál fogva nem funkcionál úgy, ahogy azt valamelyik fél elvárja, azt bármelyikük, minden további nélkül, más partnerre cserélheti.

- Negyedik észrevételünk az, hogy sok keresztyén fiatal vagy idősebb ember azért választja minden gond nélkül az együtt élést, mert egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy mit mond a Biblia a házasságról, ill. az együttélésnek mai formájáról.

 

Ennek az előadásnak azonban fő célja nem a posztmodern ember és a szekularizált posztmodern keresztyénség férfi-nő un. együttélési gyakorlatának pszichológiai elemzése, hanem annak ismertetése, hogy mit mond a házasságról és annak rendjéről az, az Isten, aki a Bibliában kijelentette és tudtul adta akaratát. Ugyanis nem szeretnénk egyetlen, magát hívő keresztyénnek valló embert sem abban a tévhitben hagyni, hogy egy férfi és nő minden elkötelezettség nélküli együttélése Isten akaratával egyezik. Miközben elismerjük, hogy biblikus tanítás hiányában, ebben a kérdésben is nagy a tájékozatlanság a keresztyén fiatalok körében. Lássuk tehát ezek után, hogy mit mond nekünk a Bibliában magát kijelentő Isten a házasságról.

- Kiinduló pontunk csak annak megállapítása lehet, hogy: a házasság Isten teremtési rendje volt. Azzal, hogy az 1Mózes 1,27 szerint Isten az embert „férfivá és asszonnyá teremtette” (Károli), s hogy egészen pontosak legyünk, a héber szöveg pontos jelentése szerint „hímneművé” és „nőneművé” teremtette, (tehát nem androgünné, férfinővé, ahogy azt manapság a feministák hirdetik)! Feladatként pedig azt kapták Istentől, hogy „szaporodjanak és sokasodjanak”. Ennek keret-rendjét pedig Isten a házasságban rendelte: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek ketten egy testté” (1Mo 2,24. Az egy testté válás fogalma pedig, a Biblia egyéb helyeivel egybevetve, lsd. Ef 5,22-32, a férfi és nő közötti, a harmadik személyt  kizáró lelki és testi viszonyt jelenti (tehát nem csupán a testit!), ami eleve kizárta pl. a poligámia lehetőségét. (A poligámiáról csak annyit; annak ellenére, hogy az ótestamentum korában sokszor gyakorolták, Isten soha nem engedte meg!)

Mivel tehát a házasság Isten teremtési rendje, azért annak belső és külső törvényszerűségeit ill. helyes működési rendjét egyedül Isten illetékes megállapítani. Ezt azért kell erőteljesen hangsúlyozni, mert az un. teremtési rendek ember által történő felrúgása és megváltoztatása más területeken is, komoly következményeket von maga után. (Rúgd fel a gravitáció törvényét, meglátod mi lesz!)

- A Bibliának számtalan kijelentése, különösképpen pedig Istennek, a házassági válást és a házasságtörést tiltó rendelkezései egyértelműen azt igazolják, hogy a házasság két ember egész életre szóló szövetség-köteléke, „vigyázzatok azért magatokra és ne legyetek hűtlenek ifjú korotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől, azt mondja az Úr!” (Mal 2, 2,15-16) „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta. A paráznákat és a házasságtörőket pedig, ítéletével sújtja az Isten” (Zsid 13,4.) Az egy életre szóló elkötelezés nélküli kapcsolatot, melyből bármikor következmények nélkül ki lehet lépni, a Biblia alapján soha nem lehet Istentől való házasságnak nevezni.

- A Bibliában a Szentlélek, a szexuális kapcsolatról pozitívan, mindig a házassággal kapcsolatban szól, ez azt jelenti, hogy Isten a házasságot és a szexuális kapcsolatot elválaszthatatlanul összekötötte. A szexuális kapcsolat megtörténte a Bibliában házasságot megvalósító tényező, ezért pl. ha valaki egy el nem jegyzett lánnyal nemi kapcsolatot létesített, feleségül kellett vennie: 2Móz 22,16 sk.

Amikor pedig a házasság keretén kívüli, akár házasság előtti szexuális kapcsolatról van szó, a Biblia minden esetben negatív, tiltó, elítélő módon nyilatkozik. (Lásd a 7. parancsolatot, mely elsősorban a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot tiltja!) Ha egy nőről kiderült, hogy a nászéjszakán nem volt szűz, meg kellett kövezni: 5Móz 22,13 sk. Ezt ma, az emberek többsége már egyáltalán nem úgy értékeli, mint a házasság védelmét szolgáló intézkedést, hanem az emberi jogok súlyos sérelmét látja benne. Ugyanis modern korunk, Freud hatására úgymond „hivatalosan” és „tudományosan” is elválasztotta a szexualitást a házasságtól, és a szexet olyan, házasságtól független „nagyhatalommá tette”, melyet igazoltan lehet önálló istenségként imádni (mint Baált, Aserát, vagy Artemist), melynek megvan a mindenkori szertartása is. De végső soron kimondhatjuk azt is, hogy a szex-ben az ember önmagát imádja, s ehhez nem látja szükségesnek a házasság bármilyen formában történő megkötését.

- A Biblia-olvasó keresztyén ember előtt hamar feltűnhet az a Szentíráson végigvonuló gondolat, hogy az Isten által szerzett házasság mintája, Istennek az Ő népével való szövetséges kapcsolata, illetve Krisztus és az Ő népe (egyháza) közötti kapcsolat. Lásd: Hóseás 1-3 fejezetét, melyből csak egy verset idéznék: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.” (Hós 2,18.) mondja Isten az ő népének. Vagy: „Az Úr a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze.” (Mal 2,14.) Krisztus és az egyház szövetséges kapcsolatának, mint a házasság mintaképének (vagy titokzatos kapcsolatának?) gondolata az, amit az újszövetségben az efézusi levél csak tovább erősít: „De amint az egyház engedelmeskedik a Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szeretette az egyházat és önmagát adta azért.” (Ef 5, 24-25.) A Krisztus és egyházának kapcsolata örök, felbonthatatlan éppúgy, mint Isten rendelése szerint a házastársaké. Lásd: Jel 19, 9.

- A Bibliában minden, Isten és népe között kötött szövetségkötés, az egész nép részvételével ment végbe, amely szövetségben a két fél (Isten és a nép), ünnepélyes keretek között, elkötelezte magát a szövetség megtartására. Isten felajánlotta áldó és védő szövetségét, a nép pedig vállalta, hogy hű lesz a szövetséghez ill. vállalta a szövetség szankcióit is. (2Móz 24.)

A szövetségkötés fontos eleme volt az eskü, mely a szövetségnek komoly nyomatékot adott: 1Móz 22,16. Zsid 6, 13-17!

Izraelben a házassági szövetségkötés sem történhetett a szövetséges közösség tudta nélkül, hiszen a szövetséges nép körében ez nem lehetett magánügy. Úgy gondoljuk, ez Izraelben olyan evidencia volt, hogy nem szorult különösebb szabályozásra. Még egy szekuláris társadalomban sem vitathatja senki, hogy ha a házasságot kivonjuk a társadalom törvényes rendjéből, és a férfi-nő kapcsolatot individualizáljuk, a társadalom alapja rendül meg. (Ki felel a vagyonért, kié a gyermek és ki felelős érte, kié az öreg, és ki tartozik gondozni, ki védi meg a nőt, vagy a gyermeket ha megtámadják stb.? Az állam?, akinek a liberális szemlélet szerint semmi köze az emberi kapcsolatokhoz?) Mennyivel inkább nem lehet két ember házassági szövetségkötését kivonni az új szövetségnek, Krisztus egyházának szövetséges  rendjéből.

Arról, hogy a házasságok nyilvános megkötése milyen szertartás keretében történt, a Bibliában keveset olvasunk. A Biblia egyik igen régi könyvében, a Ruth könyvében olvashatunk egy ilyen házassági szertartásról, mely egyértelműen arra utal, hogy a házasságkötés a közösség ügye is volt, illetve nyilvánosan vállalt elkötelezéssel járt: Ruth 4,7.13. De a Bibliában található olyan szövetség-jogi fogalmak, mint férj, feleség, feleségül „vette”, eljegyzés, elválás, válólevél stb. azt erősítik, hogy a házasságkötésben (függetlenül a szertartás milyenségétől) megvoltak azok az elemek, amit ma úgy nevezhetnénk, hogy „törvényes” elemek: jelen volt a közösség hivatalos képviselője, vagy képviselői, megtörtént az elkötelezés Isten rendjének elfogadására, a házassági hűségre, melynek mai megfelelője az eskü, (melyben ott van a szankciók elvállalása),  sőt még volt okmány is, lásd: Ruth 4,7-8. A Biblia Istene nem legalizált olyan házasságon kívüli intézményt, mint az együttélés, elkötelezettség nélküli partner kapcsolat, vagy átmeneti szexuális partnerség, vagy próbaházasság. A „nem legalizálás” azt jelenti, hogy nem tekintette házasságnak, nem adott rá áldást, ami az emberi kapcsolatok maradandó és boldogságot jelentő voltához nélkülözhetetlen.

Előadásom fő kérdéséhez visszatérve, hogy ti. kell-e papír, azaz hivatalos elkötelezés (eskü) és Isten áldása egy házassághoz, vagy elég csupán egy elhatározás az összeköltözésre, talán sikerült világossá tenni azt, hogy két ember, két személy életkapcsolatát nem lehet „papír” kérdéssé szimplifikálni. Aki a házasságot csupán papír-kérdésnek tartva feleslegesnek tartja a törvényes elkötelezés bármilyen formáját, hamar tapasztalni fogja, hogy a nők boldogságát jelentő biztonságos, és egy életre magát elkötelező férfi szeretete helyett szembesülnie kell azzal a bizonytalansággal, hogy őt a partnere bármikor otthagyhatja. Márpedig ez a bizonytalanság minden emberi szeretetkapcsolat gyilkosa. A férfi pedig, előbb utóbb szembesülni fog azzal, hogy éppen az, az elismerő tisztelet és „felnézés”, amire vágyik minden férfi, elmarad az életéből, s ha ezt esetleg szóvá teszi, hamar üres otthon várja. S ekkor még nem szóltam egy szót sem a gyermekről, aki ha véletlenül mégis megérkezik, értetlenül áll a nagy rejtély előtt, hogy ki is tulajdonképpen az apám, vagy az anyám.

            Azzal fejezem be, hogy minden magát Krisztus követő keresztyénnek valló ember, aki Isten akaratát magára nézve kötelezőnek tartja, és azt igényli, hogy kapcsolatát a mindenható Isten házasságnak ismerje el, nem teheti félre Isten szavát, aki azt mondja: „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja Isten” (Zsid 13,4). A keresztyén ember tehát, ha házasságot kíván kötni, nem kerülheti ki a keresztyén gyülekezet nyilvánosságát, az eskünek, mint egy életre szóló házassági szövetséges hűségre történő elkötelezésnek (valamilyen) formában történő megtételét.

            Egy olyan világban pedig, amely Isten teremtési rendjére egyre több területen nemet mond, minden, egyházi- azaz Isten és a gyülekezet előtt megkötött házasság egyúttal hitvallás is! Hitvallás egy posztkeresztyén, nihilista és hedonista világban arról, hogy mi Jézus Krisztushoz tartozunk, országának rendje felé elkötelezett polgárok vagyunk, házasságunk létkérdése az Ő áldása, és házasságkötésünk formájával is az Ő dicsőségét akarjuk szolgálni.